Meghalt az ebola ellen küzdő, megfertőződött orvos

Ebola-vírus okozta fertőzésben elhunyt Sierra Leonéban a kór elleni védekezést vezető, korábban a kormány által nemzeti hősnek nevezett szakorvos kedden. A 39 éves Omar Khan egy héttel ezelőtt fertőződött meg. Az orvos egy Sierra Leone-i klinikát vezetett, ahol ebolás betegeket kezelnek. Omar Khan már a második, Ebola ellen küzdő főorvos, aki maga is belehalt a Nyugat-Afrikában február óta tomboló járványba. A szomszédos Libériában vasárnap hunyt el egy kollégája, aki a járvány elleni védekezés egyik legfőbb vezetője volt. A februárban kitört járvány már az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 672 embert ölt meg Libériában, Guineában, Sierra Leonéban és Nigériában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek