Leállt a légiforgalom Horvátország felett egy áramellátási hiba miatt, amelyet feltehetően az országra lecsapó vihar okozott. Sok gép Magyarország felé került, a ferihegyi forgalmat is érintette a fennakadás. A Qatar Airways Zágráb-Budapest-Doha járata több mint két órát késett, de számos zágrábi járatot törölni is kellett. Délután 6 körül az eredeti kapacitás negyedét már helyreállították, de még ezt követően is Magyarország felé került számos járat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!