A Színházi Kritikusok Céhe idén 34. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját. A 2013-14-es évad kiemelkedő előadásait elismerő díj legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriájába bekerült a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Budapest Bábszínházzal közös „Tíz emelet boldogság" című előadása. A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhatnak, s aki a legtöbb szavazatot kapja, az viheti haza a díjat. A tizenöt kategória mindegyikében a három legjobb szerepel. Az idei díjátadót szeptember 21-én, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában rendezik meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!