Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat - közölte az MTI-vel a Microsoft Magyarország. A közlemény szerint a Seattle-ben megrendezett eseményen a csapat azt mutatta be, hogyan ösztönöznék az embereket valódi sportteljesítményre virtuális kisállatok segítségével. A szegedi egyetemisták azt találták ki, hogy az edzéssel az ember pontokat gyűjt, a pontokból virtuális ételt vesz, amivel egy virtuális kisállatot tud etetni, ez esetben egy zsiráfot. Ha lusták vagyunk futni, a zsiráfunk éhes lesz, majd akár meg is halhat. A magyar fiatalok a díjazással 10 ezer dollárt vihettek haza.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!