A mostani és az előző városvezetés közösen felelős a keleti városrészen élők helyzetéért az LMP szerint. A párt a lakók bevonásával oldaná meg a helyzetet. Bár a légszennyezettség ügye már régóta húzódik, és májusban, a Falco gyár új üzemcsarnokának avatóján Puskás Tivadar azt mondta, hogy pár napon belül megoldás születik a problémákra, azóta nem történt előrelépés – írják közleményükben. Az LMP szerint a lakók hasba akasztása helyett végre valódi megoldások kellenek, ám ez a keleti városrészen élők valós bevonása nélkül elképzelhetetlen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!