Szoboszlai-Szász Richárd fővárosi főügyész közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy a két férfi 2013-ban arra hivatkozással vett át több millió forintnak megfelelő összeget egy civiltől, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat, információkat szereznek meg a részére.
A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, valamint a Terrorelhárítási Központ közreműködésével szerdán házkutatásokkal is egybekötött akciót hajtottak végre a gyanúsított nyomozóknál. Ezek során olyan bizonyítékokat foglaltak le, amik a bűncselekmény gyanúját alátámasztották. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően az ügyészség elrendelte az őrizetbe vételt.
Az M1 Híradója szerdán számolt be arról, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette L. F.-et, a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori életvédelmi főnyomozóját. A hírműsor információi szerint a jelenleg magánnyomozóként dolgozó volt rendőrt vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint önbíráskodással gyanúsították meg. Az ügyészség szerint 50 ezer eurót és 220 ezer angol fontot vett át egy brit vállalkozótól, akinek azt ígérte, hogy rendőrök megvesztegetésével adatokat szerez meg hatósági nyilvántartásokból - hangzott el a Híradóban.
A volt rendőr tagadta, hogy elkövette volna a gyanúsításban szereplő cselekményeket - közölte a hírműsor.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!