A Csörnöc patak áradása miatt teljes szélességében lezárták a Vas megyei Molnaszecsőd és Döröske összekötő út több, mint három kilométeres szakaszát. A belvíz helyzet miatt a csákánydoroszlói bekötőút szintén több, mint három kilométeres szakaszán van érvényben teljes útzár csütörtök délután óta – írja közleményében a közútkezelő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!