34. alkalommal tartanak Sárváron folklórfesztivált. A rendezvény, ami ma este kezdődik, öt napos lesz. Hat órakor a Fő téren a „Nyári Tánc” elnevezésű programot láthatja a közönség a Sárvári Néptánckör közreműködésével. Este nyolc órakor pedig egy hamburgi folklóregyüttes is fellép a Várkapu Vendéglőben. A fesztivál hivatalos megnyitóját szombaton este tartják a Nádasdy-vár udvarán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!