Ma délután helyezték örök nyugalomra Kiss Pétert, volt minisztert, volt országgyűlési képviselőt. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben több százan búcsúztatták a vasi származású, fiatalon elhunyt politikust. Sírjánál Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és Lengyel László, közgazdász, politológus, közíró mondott beszédet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!