Ám a magánpénztárakba befizetett, államosított összegek még ekkor sem szerepelnek majd rajta - írja az origo. Ha viszont elkészül a számla, akkor meg lehet majd megtudni, hogy mennyi a szolgálati időnk, és azt is, hogy a foglalkoztatónk mennyi járulékot és szociális hozzájárulási adót vont le tőlünk. Az egyéni számlák bevezetésére még 2011-ben tett ígéretet a kormány.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!