A kormány ugyan meghívta az őszi választásra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőit, a szervezet nem él a megfigyelés lehetőségével - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint ez azért érdekes, mert az ellenzék az országgyűlési választás előtt csalásoktól óvott. Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök washingtoni előadásában viszont azt közölte: haszontalan lenne nemzetközi választási megfigyelők behívása. A lapnak a Nemzeti Választási Iroda elnöke, Pálffy Ilona elmondta: az NVI több ország választási hatóságainak munkatársait is felkéri a részvételre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!