Madonna karrierjéhez és magánéletéhez kötődő számos tárgyra licitálhatnak az érdeklődők egy kaliforniai árverésén. Az aukción a popdíva Material Girl, Music és American Pie című videoklipjeiben feltűnt tárgyai is elvihetők. Emellett több mint harminc tétel szerepel a Madonna főszereplésével készült 1996-os Evita című filmből. Az aukciósház szerint az énekesnő néhány díja, kézzel írt dalszövegei, valamint egy 1988-ból való napló és egy 1972-es évkönyv is kalapács alá kerül majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!