A székesegyház Szent Márton-évi kapuzatára gyűjtenek Szombathelyen – tájékoztat a Szombathelyi Egyházmegye honlapja. A kezdeményezés elsősorban az egyházmegye területén élő hívő és nem hívő embereket célozza meg. Az összegyűlt adományokból valósul majd meg Veres Gábor Szent Márton életének egyes eseményeit ábrázoló alkotása. Az Egyházmegye az adományozóknak ezer, kétezer, ötezer és tízezer forintos címletű, úgynevezett jubileumi kapujegyet ad emlékül. Felajánlani a Püspöki Hivatalban, a Szombathelyi Egyházmegyei Kincstárban, valamint a Martinus Könyvesboltban lehet. Az akció november 11-éig tart.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!