Adategyeztetésbe kezd a nyugdíjbiztosító

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság az 1955 és 1959 között születettek nyugdíjjogosultsági adatainak egyeztetését kezdi meg az ügyfelekkel. Az érintetteket a következő hetekben értesítik és tájékoztatják őket a nyugdíjbiztosító központi elektronikus rendszerében tárolt szolgálati időkről és kereseti adatokról. A hivatal ezzel az akcióval azt szeretné elérni, hogy a nyugdíjba vonuláskor a már egyeztetett adatokat figyelembe véve gyorsan és pontosan tudják megállapítani a nyugellátásokat. a következő két évben körülbelül 400 ezer emberrel folytatják le az adategyeztetést, majd értesítik a többi korosztályt is, még jóval a nyugdíjba vonulásuk előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek