Országszerte mintegy 23 ezer diák dolgozott a nyári diákmunkaprogramban, ami azt jelenti, hogy 7500-zal többen vállaltak munkát a két iskolaév között, mint egy évvel korábban. Vas megyében az irodai munka volt a legnépszerűbb, de sokan próbálták ki magukat a mezőgazdaságban is. A legtöbb diák nem az egész nyarat töltötte munkával, a többség csak 2-3 hetet dolgozott. Egyre többen vállaltak azért munkát, mert szerettek volna keresetükkel a családi háztartásba besegíteni, vagy iskoláztatásuk költségeihez hozzájárulni. A diákok havi keresete 50-60 ezer forint között mozgott.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!