Velence hétfőn háborút indított a szerelmi lakatok ellen, mert a város hídjaira erősített tonnányi vas csak szemetet jelent, amelynek eltávolítása nehéz és költséges. Meg kell szabadítani a szerelmet minden lánctól és lakattól, és le kell számolni azzal a tévedéssel, hogy ez a közhelyes és fantáziátlan gesztus olyan szép és törékeny dolog szimbóluma lehet, mint két ember vonzalma – mondták a kezdeményezésről, amely hétfőtől vasárnapig tart, és arra kéri a város lakóit és rajongóit, helyezzék el a több nyelvű, lakatellenes plakátokat a város "érzékeny" pontjain. A plakátokon szív alakú, nyitott lakat látható, a szöveg pedig arról szól, hogy a gesztus ellentétes a józan ésszel és magával a szerelemmel is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!