A Demokratikus Koalíció szerint az új tanév újabb tankönyvkáoszt hozhat, a pedagógusok néhány nappal a tanévkezdés előtt még mindig nem kapták meg a példányukat az új tankönyvekből. Arató Gergely, oktatási szakpolitikus sajtóhírekre hivatkozva közölte, hogy a csomagolóközpontban kaotikus állapotok uralkodnak, diák- és közmunkások megfelelő szervezés és irányítás nélkül dolgoznak. Problémaként említette, hogy a szülők egy része nem kapta meg idejében a tankönyvcsekkeket. Arató Gergely azt mondta, követelik, hogy a kormány legyen úrrá a saját maga által okozott káoszon személyi vagy szervezeti változtatásokkal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!