Évek óta okoznak problémát a patkányok Gyöngyösön, de mára már élhetetlenné vált egy városrész, ahol az állatok az egyik elhagyatott épületbe költöztek be. A helyiek méreggel és patkányfogóval próbálnak védekezni, egyelőre hiába, ráadásul – ahogy a lakó fogalmazott – a patkány okos állat, gyorsan tanul. Az önkormányzat évente kétszer végeztet egy külsős céggel patkányirtást a városban – mondta a városfejlesztési és városüzemeltetési igazgatóság vezetője. Hozzátette: hivatalosan nem is tudnak a problémáról, ugyanis semmilyen írásos jelzés nem érkezett hozzájuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!