Amerikai elismerés a tokaji bornak

Az Egyesült Államokban nagy presztízzsel rendelkező Wine & Spirits magazin minden évben kiadja azt a 100-as listát, ami a legjobb vételnek számít a borpiacon. 2014-ben a Dereszla Pincészet Tokaj Dry bora is bekerült ebbe a kereskedelmi szempontból is jelentős körbe. A bor önmagában is magas, 92/100 pontot kapott az értékelésen. Az eredmény egy újabb lehetőség a magyar borok, ezen belül is a tokaji borok számára, hogy a világ egyik legjobban fejlődő és legnagyobb borpiacán stabil pozíciókat szerezzenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek