A Szent-Györgyi Albert Középiskolát lakossági tiltakozás ellenére zárták be három éve. Azóta üresen áll, és jelentősen romlik az állapota, holott a Joskar-Ola lakótelep középpontjában található épület hasznosítása a városrészen élők érdekét szolgálná – írja rádiónkhoz eljuttatott sajtóközleményében a zöldpárt. A szervezet úgy véli az itt élőknek joga van tudni, hogy mit tervez az épülettel a városvezetés. Bár korábban történtek utalások erre vonatkozóan, konkrétumok még nem hangzottak el. Éppen ezért a Lehet Más a Politika Szombathelyi Csoportja és a Negyedik Köztársaság Párt arra szólítja fel a városvezetést, hogy számoljanak be az egykori iskola épületére vonatkozó tervekről.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!