A magyar fogyasztóvédelem 2013-ban elnyerte a veszélyes termékek felderítésének arany érmét az EU-ban – mondta el Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója csütörtökön a szervezet szombathelyi sajtótájékoztatóján. Vas megyében kilencen vehettek át elismerést azért, mert szabályosan működik a vállalkozásuk. Van köztük játék és autókereskedés, vendéglátóegység és mezőgazdasági szaküzlet is. A pozitív listán azok szerepelnek, akik három országos vizsgálaton mentek át hiba nélkül, illetve egy éven keresztül nem volt eljárás ellenük.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!