Felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyében elsőfokú, négy megyében és Budapesten másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A hirtelen lezúduló sok eső miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére, valamint Budapestre. Ugyancsak a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Több helyen is előfordulhat 30-40 millimétert meghaladó összcsapadék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!