Változnak az otthoni pálinkafőzés szabályai

Szeptember közepén nyújtja be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt a jogszabályt, amely az Európai Bíróság ítélete nyomán rendezné az otthoni pálinkafőzés adómentességének kérdését - írja a Népszabadság. 2010-ben vezették be, hogy ötven literig ne kelljen adót fizetni a házi pálinka főzetése után. Brüsszel szerint azonban Magyarországnak csak arra van engedélye, hogy a bérfőzési szeszadónál 50 százalékos adókedvezményt adjon. Az EU 2011-ben kötelezettségszegési eljárást indított, s az idén tavasszal az Európai Bíróság az EU-nak adott igazat. Legvalószínűbb, hogy ezután a háztáji főzdék, illetve a bérfőzők átalányadót fizetnek, de elképzelhető a lakosság által használt főzőberendezés maximális űrtartalmát rögzítenék majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek