Lentiben visszatérhetnek házaikba azok a kitelepítettek, akiknek még szombat hajnalban kellett elhagyniuk a lendvadedesi tározó elöntése miatt az otthonukat - tájékoztatta hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Cseresznyés Dániel elmondta: a környező vízfolyások csökkenő vízszintjének köszönhetően az áramszolgáltató reggel hat óra után visszakapcsolta az áramot a Lenti üdülőövezetében lévő területen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!