Rétvári: hungarikum a mindennapos testnevelés

Rétvári Bence szerint hungarikum a mindennapos testnevelés felmenő rendszerben történő bevezetése a köznevelési intézményekben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára ezt egy, a minőségi testnevelésről Budapesten rendezett nemzetközi konferencián mondta. Kiemelte: a minisztérium az embert "egységben" kívánja kezelni. Amilyen fontos az oktatás, a kultúra, az egészségügy, ugyanolyan fontos a sport is, amely komoly jellemformáló tevékenység - fogalmazott. Rétvári Bence hangsúlyozta: a mindennapos testnevelés felfutó rendszerben való bevezetése azzal is jár, hogy egyre több tornateremre, tornacsarnokra, uszodára van szükség. A kormány ezért indított el egy országos, évről évre több milliárdos támogatást élvező infrastruktúra-fejlesztési programot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek