Az LMP szerint újabb nemzetközi felmérés bizonyítja, hogy a magyar oktatás bajban van. A kutatás harminc országban vizsgálta az oktatásra fordított források és annak színvonala közötti összefüggést. Eszerint a tanárok fizetését, az osztályok méretét és a diákok PISA-felmérésen elért eredményeit figyelembe véve a listán negyedik helyet ért el Magyarország. Ez a negyedik hely viszont egyáltalán nem jelent semmi jót.
A párt szerint a felmérés számait Hoffmann Rózsa korábbi köznevelési államtitkár is félreértette, amikor a GEMS Education Solutions kutatásában elért negyedik hely elérésével kapcsolatban kijelentette: a magyar oktatás jól teljesít.
Mint írták, valójában arról van szó, hogy a nagyon alacsony tanári fizetésekhez képest számít "hatékonynak" a diákok PISA-felmérésen elért gyenge-közepes eredménye. És ez nem mindegy. A tanulmány is kiemeli a magyar oktatás súlyos alulfinanszírozottságát és a romló PISA-eredményeket - mutattak rá.
Az LMP szerint a magyar iskolarendszernek nem közepes eredményekre van szüksége, hanem motivált tanári karra és jól teljesítő diákokra. Ehhez viszont az kell, hogy minden költségvetési 100 forintból 15-20 forintot az oktatásra fordítson az állam a jelenlegi 9 helyett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!