Hímes tojásként vigyáznak a börtönben K. S. Szilárdra, az ELTÉ-s gólyatábori erőszakolás gyanúsítottjára. Miután ugyanis több újságban és a tévében is megjelent az arcképe, rabtársai pontosan tudják, ki került melléjük - írja a mai Blikk. Aggódnia pedig érdemes, tettével ugyanis a börtönhierarchia legaljára került, ami azt jelenti, hogy a rabok szinte vadásznak rá. A lap szerint az őrök ezért kiemelten vigyáznak rá, hogy ne essen bántódása.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!