A parlament elé kerül a ketrecharcos gyerekek ügye

Már októberben az Országgyűlés elé kerülhet a ketrecharcos gyerekek ügye, mert szigorítani szeretnének a szabályokon - írja a hvg. Ugyanis még mindig folynak a véres ketrecharcok, ahol gyerekek verik össze egymást. Annak ellenére, hogy korábban már nyomozás indult a ketrecharcok ügyében kiskorú veszélyeztetése miatt . Ezért az Igazságügyi Minisztériummal, a Magyar Olimpiai Bizottsággal, a küzdősportágak vezetőivel és a gyermekvédelmi szervezetek bevonásával már az őszi ülésszakban szigorítanának a szabályokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek