Szeptember 20-án déli 12 órakor, a tradicionális söröskorsó-csapolással kezdetét vette a 181. müncheni Oktoberfest. A korsót a bajor miniszterelnök töltötte meg. Két héten át tart majd a fesztivál Münchenben. Minden évben átlagosan hatvanezer hektoliter sör fogy, idén sem számítanak kevesebbre. A világ legnagyobb népünnepélyét első ízben 1810 októberében rendezték. A dátum szerint idén a 204. Oktoberfestet tartották volna, ám az első világháború alatt, valamint két évvel később sem rendezték meg, ahogyan 1923-ban és 1924-ben sem, ekkor az erős infláció miatt. A második világháború idején, 1939 és 1945 szintén nem volt Oktoberfest. Az esemény mostanára évente mintegy hatmillió embert vonz, nemcsak németeket, rengeteg külföldi látogat el Bajorország fővárosába, hogy részt vegyen a két hétig tartó őszi mulatságban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!