Júliusban kellett volna elindítani annak a 111 km hosszú gázcsőnek a próbaüzemét, amivel Szlovákiából Magyarország felé évente 4, fordított irányba pedig évi 1,6 milliárd köbméter fűtőanyagot lehet majd szállítani. Azt, hogy a 150 millió eurós beruházás tesztüzeme miért nem indult még el, nem lehet nem tudni. A kivitelező annyit közölt, hogy a csúszás nem befolyásolja a kereskedelmi üzem kezdetét, amit a jövő év elejére terveznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!