A szombathelyi szülők mintegy ötven százaléka szeretné, ha hetedik osztályos lánya megkapná a humán pappilomavírus elleni vakcinát. Az oltás kötelezően felajánlott. Ez azt jelenti, hogy a szülők és a gyerekek dönthettek arról, hogy igénybe veszik-e azt. A szombathelyi lányok az első oltást október 5-e és 22-e között kapják meg, a másodikat pedig fél év múlva – mondta el Dr. Stánitz Éva, megyei tisztifőorvos.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!