Újabb katonai konvojok érkeznek Magyarországra.

Szerdán és csütörtökön az M1-es autópályán, majd a 82-es és a 8-as úton lehet számítani a járművekre. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi, több nemzet részvételével zajló kiképzési sorozatot tartanak október 17-éig a Bakonyban. A gyakorlaton mintegy 1300 katona vesz részt és 400 technikai eszközt használnak. Ennek részeként újabb konvojok érkeznek a gyakorlótérre. A járműveknek a Honvédség kíséretet biztosít a határtól a gyakorlótérig. Azt kéri, hogy az említett útvonalakon közlekedők óvatosan közelítsék meg a katonai konvojt, ezzel is segítve annak biztonságos és folyamatos haladását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek