Tilos valóságshowt forgatni drónnal Amerikában

Hat filmes cégnek engedélyezte az amerikai kormány, hogy drónokat használjanak a forgatáshoz. A csütörtöki bejelentés újabb fontos lépés a technológia kereskedelmi célú felhasználásában.

Hollywood mögött már tucatnyi egyéb ágazat sorakozott fel, amelyek szintén a drónok felhasználására akarnak engedélyt szerezni. A szövetségi repülésügyi hivatal azonban eddig elzárkózott a drónok kereskedelmi hasznosítása elől. Egyedül egy alaszkai olajcéggel tettek kivételt.

A repülésügyi hivatal most kiadott engedélye szigorú megkötésekkel együtt érvényes: a drónokat alkalmanként legfeljebb harminc percre, legfeljebb 120 méteres magasságig és csak meghatározott területen lehet igénybe venni. Éjszaka tilos a használatuk, a valóságshowk és egyéb előre meg nem írt forgatókönyvű műsorok nem vehetnek igénybe drónokat.

Anthony Foxx amerikai szállítási miniszter a csütörtöki bejelentést "jelentős mérföldkőnek nevezte a drónok kereskedelmi használatának szélesebb körűvé tételében".

A drónok alapvető változást hoznak a filmkészítésben, mivel olyan felvételeket tesznek lehetővé, amelyek korábban elérhetetlenek voltak, és dinamikusabbá is teszik a produkciókat – jósolta Tony Carmean, az egyik engedélyt kapott produkciós cég, a San Diegó-i Aerial MOB partnere.

A videokamerával felszerelt kis drónok át tudnak repülni egy épületen, és ki-be járhatnak a nyitott ablakon – hozta fel példaként.

A tengerentúlon már alkalmaztak drónokat nagyszabású produkciók forgatásán: egyebek mellet a 007- Skyfall és a Transformers: A kihalás kora című akciófilmeknél.

Egy New York-i ügyvéd azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az engedély szigorú megkötései miatt a drónok alkalmazásának költsége esetleg nem lesz arányban a hasznukkal. Brendan Schuman szerint "túl kis lépéssel jutottak előre", és a lehetőség nagyon szűkre szabott.

A hat produkciós cég - az Aerial MOB, az Astraeus Aerial, a HeliVideo Productions, a Pictorvision, a Vortex Aerial és a Snaproll Media - két évig dolgozott azon az Amerikai Mozgókép Szövetséggel, hogy megkapják a drónos forgatási engedélyt a szövetségi repülésügyi hivataltól.

(MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek