Filmfesztivált rendeznek a berlini metróban

Filmfesztivál kezdődött csütörtökön a berlini metróban, az alkotásokat hatezer monitoron vetítik, a zsűri a napi több mint 2,5 milliós utazóközönség. A Going Underground nevű fesztiválra a belépőjegy a szakaszjegy vagy a bérlet. A szerelvények utasterében elhelyezett monitorokon szeptember végén-október elején két hétig rövidfilmeket adnak 2002 óta minden évben. Az első fesztiválra még csak 100 filmet neveztek, az ideire pedig már 46 országból majdnem 900-at. A fesztivált idén Szöullal és Münchennel közösen rendezik, a filmeket így a dél-koreai és a bajor tartományi főváros metróiban is vetítik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek