76 éves bácsit raboltak ki Náraiban

Kedden tízóra után érkezett a rendőrségre a bejelentés, hogy Náraiban a Petőfi S. utca egyik lakásában az ott lakó 76 éves férfihez két ismeretlen személy mászott be az ablakon, és erőszakkal elvették nyugdíját. Információnk szerint az egyedül élő idős férfi televíziót nézett, majd kiment volna a konyhába vizet inni, amikor kinyitotta a szoba ajtaját és a másik helyiségben két, nagydarab férfit látott meg. Ekkor az egyik a háta mögé ugorott és a nyakát kezdte szorongatni. Közben a másik férfi megtalálta a sértett pénztárcáját, a benne lévő kb. 43 ezer Ft-tal és mindketten az ablakon távoztak. Az utcán tartózkodók lettek figyelmesek a bácsi kiáltásaira, ők értesítették a hatóságot. A gyors nyomozás eredményeként még az éjszaka sikerült elfogni azt a két férfit, akiket a rendőrség a rablással gyanúsít. A szombathelyi rendőrök megtalálták a pénztárcát, a fiatal férfiak elismerték tettüket, jelenleg őrizetben várják az ügy további vizsgálatát.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek