Zsiráról riasztották égő autóhoz a csepregi tűzoltókat vasárnap, késő este. A helyszínen egy lángoló BMW személygépkocsit találtak, amit két "D" sugárral oltottak el. Mint kiderült, az autó vezetője kitört jobb első kerékkel indult el, de nem jutott messzire, mert a súrlódás miatt tűz keletkezett. A tűzoltók értesítették a rendőrséget is és hamarosan kiderült, hogy a sofőr aznap már okozott balesetet. (Forrás: Csepreg Önkormányzati Tűzoltóság)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!