Léggömbös 'űrutazást' kínál turistáknak egy kínai vállalat

Léggömbbel felbocsátott űrkapszulában kínál utazást a sztratoszféra felsőbb rétegeiben az érdeklődőknek egy kínai start-up vállalat. A cég "űrközeli" élményt kínál útjaival, 40 kilométer magasan a Föld felszíne felett. Ebből a magasságból a résztvevők a vállalat leírása szerint nemcsak a Föld leginkább filmekből ismert görbületét láthatják szabad szemmel, de a gravitáció kisebb fokú csökkenését is átélhetik. A projekt egyelőre tervezés alatt áll, azt nem tudni előre, pontosan mikor fog indulni, az árakról a cég azt ígéri, azok "racionálisak", vélhetően a már létező hasonló programokénál alacsonyabbak lesznek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek