Több mint 170 ezren ajánlották fel jövedelemadójuk egy százalékát parlagfű-mentesítésre még 2009-ben, de a Vidékfejlesztési Minisztérium végkielégítésekre, terepjáróra, számítógépekre és irodaszerre költötte el az 1,1 milliárd forintot – írja a HVG. Még 2013-ban indult per, hogy kiderüljön, mi lett az összeg sorsa. Az 1,1 milliárd forintból 642 milliót egyszerűen átcsoportosítottak, 542 milliót zároltak, 100 milliót pedig visszatartottak. Később aztán a félmilliárdot felszabadították, amiből szinte semmit nem költöttek parlagfű irtásra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!