A kitüntetést az idősügy területén végzett tevékenység elismeréseként Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Pintér Sándor belügyminiszter adta át Puskás Tivadar polgármesternek kedden, Budapesten, a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen. Balog Zoltán kiemelte: az idős, nyugdíjas emberek az ország tartóoszlopai, akikre nemcsak kormányzati, de helyi, önkormányzati szinten is oda kell figyelni. A szombathelyi önkormányzat a folyamatos házi segítségnyújtás, a demens idős személyek nappali ellátása, valamint több időskorúakkal foglalkozó programban vállalt szerepéért kapta az elismerést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!