Bázisát az állami tulajdonba került Főgáz jelentheti. Az erről szóló kormányhatározat 6 lépésben fogalmazta meg a feladatokat. Első ütemben az áram-, a gáz- és távhőszolgáltatást veszi át. A víz-, a szennyvíz- és a hulladékszolgáltatás később kezdődhet. A holding szervezésének feladataival Németh Lászlóné miniszterelnökségi államtitkárt bízta meg a miniszterelnök.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!