A szülésre még a múlt hónapban került sor. Bár a baba koraszülötten jött világra, egészséges, már hazatérhetett a kórházból édesanyjával - közölte Mats Brannstrom, a Göteborgi Egyetem szülész-nőgyógyász professzora. A Brannstrom által vezetett kutatócsoport eddig kilenc nő testébe ültettet be rokon donoroktól kapott méhet 2012 óta. Az átültetés előtt a nők saját petesejtjét termékenyítették meg IFV-technikával, azaz méhen kívüli mesterséges megtermékenyítéssel. Az úttörő kutatás során azt tesztelik, lehetséges-e a méh transzplantációja, és szülhet-e így a nő saját gyermeket.
A kilenc, méhátültetésen átesett nő közül kettőből el kellett távolítani a beültetett szervet szövődmények miatt. Azoknak a nőknek a méhébe, akiknek a teste gond nélkül befogadta az új szervet, idén év elején kezdtek el embriókat beültetni a svéd orvoscsoport tagjai. Mats Brannstrom pénteken azt is elmondta az AP hírügynökségnek nyilatkozva, hogy a hét nő közül kettő már több mint 25 hetes terhes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!