Na nem olyat, hanem: interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország kiemelkedő kutatóinak rendhagyó órái várják az érdeklődőket október 10-én, pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszán. Az ELTEfeszt elnevezésű rendezvényen az intézmény összes kara és képzése bemutatkozik. A látogatók központi standokon, első kézből juthatnak felvételi információkhoz és hasznos tippekhez, de például lesznek olyan izgalmas dolgok is, mint amikor résztvevőkkel modellezik az ENSZ működését, vagy azt, hogy miként működött egy ókori római település. De kiderül az is, miért szeretik a kamaszok a játszótereket, és beleleshetnek a fesztiválozók a startupok világába is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!