Az LMP szerint a városvezetés támogatja a szentkirályi biomassza erőművet

Az LMP kéri, hogy a Fidesz-KDNP-t, hogy adjanak egyértelmű választ a biomassza erőművel kapcsolatban.

Három héttel ezelőtt tett fel Horváth Zoltán, az LMP önkormányzati képviselője írásbeli kérdést Puskás Tivadarhoz a Szentkirály közelébe tervezett biomassza erőművel kapcsolatban. A nemrég megérkezett polgármesteri válasz alapján a párt úgy gondolja , hogy a városvezetés semmire sem használta fel a szombathelyiek pénzéből, 6 millió forintért készített közvélemény kutatást, valamint hogy nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy támogassák az erőmű felépítését. Így az LMP továbbra is azt kéri a Fidesz–KDNP-től, hogy valljanak színt és adjanak egyértelmű választ arra, hogy támogatják-e az erőmű beruházást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek