13. alkalommal rendezik meg a kőszegi Orsolya-napi vásárt. A program 2009-ben elnyerte a jó minősítésű gasztronómia fesztivál címet. Az eseményen a több mint 100 kézműves és kirakodó mellett lesz gesztenyesütés és főzőverseny is. A vásáron házias, helyi ízeket is lehet majd kóstolni. A programok a Jurisics-vár belső udvarán és a Fő téren lesznek. A látogatókat néptáncosok és népdalénekesek és különböző együttesek is várják október 24-én és 25-én Kőszegen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!