Sikeresen lobbizó vasi politikusok

Az országgyűlés, a 11 Vas megyei képviselők módosítási indítványából négyet elfogadott. Az Országos Területrendezési Tervről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosítási indítványt pártállástól függetlenül támogatták a vasi politikusok. Az Országgyűlés pedig elfogatta a módosítást, aemyl szerint Sopron-Szeged között megépülő M9-es autópálya nyomvonala Szombathely közelében épüljön ki. A második lobbi siker a szombathelyi reptérről szól. Lényege, hogy az mindenképpen csak repülési bázisként működhet. Korábban írtuk, hogy a reptérhez állami támogatás is párosulhatnana, hiszen a gazdasági miniszter is kijelentette, hogy a szaktárca támogatja EU-s szabványú repülotér megvalósulását. Végül a vasi politikusok kezdeményezésére Székesfehérvár-Veszprém-Boba-Celldömölk-Szombathely-Szenttgothárd vasútvonal nemzetközivé minősítik. A Celldömölk-Győr vasútvonal pedig országos fővasútvonal lesz.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek