Továbbra is megoldatlan a Falco-gyár miatti környezetvédelmi probléma a Keleti városrészen - mondta el a Nyugat rádiónak Horváth Zoltán, az LMP szombathelyi polgármester-jelöltje. Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője tavasszal már járt a városban emiatt, hiszen a környék lakói évek óta küzdenek a környezetszennyezés ellen. Az LMP volt az első, aki a parlamentbe vitte az ügyet. A zöldpárt akkor azt a választ kapta, hogy a problémát megoldják pár hónapon belül, de ez nem történt meg. Most pedig kiderült, hogy a gyár beperelte az ellenük felszólaló lakókat. Az LMP szerint fenyegetés helyett a megoldásra kellene koncentrálni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!