Egy szombathelyi iskola is dobogós lett a Csodák folyosója versenyen. A megmérettetés egy országos vetélkedő része, melyet a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban rendeztek meg csütörtökön Öveges József professzor emlékére. Kilenc gimnázium versengett a díjakért. A várost a Kanizsai, a Nagy Lajos Gimnázium és a Savaria Szakképző diákjai képviselték. De Kőszegről, Sárvárról, Fonyódról, valamint Győrből is érkeztek csapatok a programra. A tanulóknak a többi közt különböző méréseket kellett végezniük a fizikai törvények bizonyítására. A Nagy Lajos Gimnázium 9. osztályos diákjaiból álló csapata szerezte meg a 3. helyet. Első helyen egy fonyódi iskola, a másodikon pedig egy győri gimnázium végzett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!