Megsínylették a rossz időjárást a fürdők

Kettészakadt a fürdők mezőnye. A nyári szezon előtt még úgy kalkulált a Magyar Fürdőszövetség, hogy a hazai fürdők árbevétele a 40 milliárd forintot is elérheti az év első nyolc hónapjában, az időjárás azonban közbeszólt, így végül csak a 35 milliárd forintos szintet sikerült megközelíteni. A bevételek döntő hányadát azonban így is a nyári hónapok hozták. Főleg a kisebb szabadtéri létesítményeknek romlott az eredményük. A nagyobb és fedett fürdők árbevétele viszont átlagosan 8 százalékkal nőtt nyáron.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek