Háromszáz kolléga felvételét tervezi az LuK Savaria Kft. A szombathelyi vállalat azért, hogy a megfelelő szakembereket megtalálja, roadshow-t szervez. A programon bemutatják a gyár működését, ismertetik a karrierlehetőségeket, és felvételi képességtesztet lehet majd kitölteni. A szervezők azt kérik, hogy az érdeklődők vigyék magukkal a bizonyítvány másolataikat, önéletrajzukat. Sárváron ma délelőtt 10 órakor, Celldömölkön pedig délután egykor kezdődik a rendezvény. Vasváron október 22-én délelőtt 10 órától várják az érdeklődőket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!