Segítséget kérnek a balatoni gazdák, mert vízben állnak földjeik a Sió csatorna magas vízállása miatt – számolt be a kapos.hu alapján a Blikk. Több mint 20-an írták alá azt a levelet, amelyet a vízeresztésért felelős vízügyi igazgatóságnak és a megyei agrárkamarának is megküldtek. Mint írják, a napraforgót és a kukoricát sem tudják betakarítani, mert az átgondolatlan, ésszerűtlen vízáteresztéssel súlyos károkat okoztak nekik. A gazdák szerint nemcsak az idén, hanem jövőre is gondok lehetnek a földeken.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!